Budapesten számtalan albérletet hirdetnek meg. Vannak egészen csodálatos lakosztályok, de rengeteg a kis zug, ahol alig pár négyzetméteren belül be van zsúfolva a konyha, a fürdőszoba meg a hálószoba. Egyértelmű, hogy olyanról nem is lehet álmodni, mint a kamra, a vendégszoba vagy a tényleges nappali, hiszen egyszerűen már lehetetlen besűríteni bármit is. Nem így van a Professional Premium Property Zrt. által kínált albérletek esetében. Minimum egy pillantást megérnek a cég kiadó lakásai.
Garantáltan feltűnik a különbség, hiszen ezek újonnan felújított szobák, lakrészek, vagyis a fürdőben meg a konyhában nem a kommunizmus idejében lerakott csempe fogja várni az albérlőket, hanem olyan minőségű és színvonalú újítások, amelyek a mai elvárásoknak megfelelnek. Ugyanakkor ezek a lakosztályok teljes egészében be vannak rendezve. Nem szükséges bútorzatot, háztartási gépeket hoznia a beköltözőnek, mivel ezeket itt már mind megtalálja. Itt attól sem kell tartani, hogy a téli hónapokban teljesen kiürítik az ember zsebét a hatalmas fűtési költségek. Egész évben be kell fizetni egy standard összeget erre, így pedig nem lesznek anyagilag megterhelőek a hidegebb hónapok. Mindezek mellett, az említett cég mindegyik lakása valamelyik metró vagy buszmegálló közelében helyezkedik el, így az albérlők könnyűszerrel eljuthatnak a főváros bármelyik pontjára. Arról nem is beszélve, hogy itt csakis a törvényeket betartó és mindkét fél érdekét kifejezésre juttató szerződés aláírásával lehet lakást vagy szobát bérelni. Nincs mismásolás, meg apró betűs rész, ami az albérlő átverését célozná meg.
Tisztán és világosan rögzítve vannak a feltételek, amelyekhez ha mindkét fél tartja magát, akkor hosszútávon sem merülhetnek fel problémák. Tulajdonképpen a Professional Premium Property Zrt. nevű cég által kínált lakások ellentétei mindannak, amit ma Budapesten a kétes hírű albérletek tulajdonosai képviselnek. Így, ha nem szeretné, hogy a fővárosban töltött éveit beárnyékolják az albérletek körüli huzavonák, akkor foglaljon lakást ennél a cégnél!