Van, aki autóvásárlás céljából folyamodik hitelhez, míg más az ingatlan bővítése miatt dönt így. Miért ne igényelhetnénk hitelt a családalapításhoz, hiszen ezzel sokkal jobb körülményeket teremthetünk a kicsinek, ráadásul nem kell feltétlenül éjt nappallá téve gürcölni 3 műszakos munkarendben éveken keresztül.
A babaváró hitel semmilyen kellemetlenséget nem tartogat. Minden tekintetben a leendő családok előnyére válik, hiszen nem kell egyik napról a másikra megoldani a szükséges összeg előteremtését, ami sokaknak érthető okokból kifolyólag lehetetlen lenne.
A babaváró hitel nem kevesebb, mint 10 millió Forint. Ha a magzat már 12 hetes a szerződéskötés pillanatában, akkor teljesen kamatmentes a babaváró hitel a futamidő végéig.
Akik úgy döntenek, hogy szeretnének még egy gyermeket, azok egy 30%-os kedvezményre számíthatnak, ami a fennálló tartozásból kerül levonásra. Ilyen lehetőségek mellett, most már itthon is megéri családot alapítani. Rengetegen gondolták úgy, hogy a kedvezőtlen körülmények miatt inkább külföldön próbálnak szerencsét.