Egy remek öntözőrendszer immár az Ön kertjében is helyet kaphat!

By | 2016. június 6. hétfő
Öntözőrendszer

Öntözőrendszer

Amikor az embert a szerencséje egy olyan helyre viszi, ahol nem csak jó focit játszanak, de meg is van az ehhez szükséges infrastrukturális háttér (sőt, a kettő nagyon sokszor kéz a kézben jár), akkor ott rá lehet csodálkozni arra, hogy a pálya füvének a locsolása ultramodern, föld alól előbukkanó öntözőrendszer segítségével valósul meg. (Erre Magyarországon sajnos kevés helyen akad példa. Még.) Természetesen jól jönne, ha otthon is valami hasonló módon oldódna meg a locsolás – gondolja ezt látva az egyszeri magyar ember. Szerencsére ma már nem kell feltétlenül kézzel, a locsolócsövet rángatva meglocsolni a gyepet, a virágágyásokat, a növényeket, hiszen (ha nem is olyan modern formában, mint egy nyugati stadionban, de) már nálunk is elérhető olyan öntözőrendszer, mely egyáltalán nem igényel kézi beavatkozást. Magyarán nekünk nem kell ott lennünk fizikailag a megöntözendő növények mellett, ugyanis az automata öntözőrendszer (megfelelő előcsövezés után) gondoskodik arról, hogy az egész procedúra automatikusan, emberi erő nélkül oldódjon meg. Így Ön nyugodtan megfeledkezhet arról, hogy éppen meg kellene locsolni a petúniákat, hiszen az már nem is az Ön reszortja lesz!