Réz felvásárlási ára: vastagság és szennyezettség

By | 2022. október 7. péntek
Az összes hulladékanyag, így a színesfémek esetében is különféle minőségi szinteket különböztetnek meg a szakemberek. A színvonalat érintő kategorizálással a réz felvásárlási ára is egyszerűbben kapható meg. Ugye a végső összeg, tehát az, amit az ember kézbe kap, nagymértékben függ attól, hogy például a behozott réz mennyire szennyezett és vastag.
A réz felvásárlási ára attól is függ, hogy mit tartalmaz a behozott anyag. Megeshet, hogy sokan figyelmetlenségből vagy nemtörődömségből a réz mellett, vasat is behoznak, például egy nagy zsákban. Ha ezt észreveszik a mesterek, először is szólnak erről, másodszor pedig figyelmeztetnek arra, hogy mivel több anyagból áll az egész, csakis az olcsóbb matéria árában tudják ezt átvenni.

Ha vas is van a színesfém között, még ha kis mennyiségben is, akkor a réz felvásárlási ára egyenlő lesz a vaséval. Nyilván a színesfém átvétel során erre vigyázni kell, hiszen senki sem akarja a drágább anyagot a vas árában eladni.
Természetesen nem kötözködésből szólnak a szakemberek, hanem épp ellenkezőleg, korrektségből, ugyanis ezt kívánja a tisztesség. Tehát, mielőtt valaki színesfémet adna le, ha tudja, hogy amit le akar adni, az több mindenből tevődik össze, jól teszi, ha szétbontja azokat.

A használt akkumulátor leadással a természetet is védeni lehet

Egyesek nincsenek tisztában azzal, hogy a gépjárművek akkuja veszélyes hulladéknak számít. Gyakran a használt akkumulátor leadás alatt derül ki ez a meglepő tény. Illetve az is fontos tudnivaló még itt, hogy az értékes hulladékok begyűjtése és szakszerű kezelése környezetvédelmi és gazdasági érdek.
Mindezt nagyon komolyan veszi a hazai Méhes Hulladék, amelyik felkereshető az oroszlányi és tatabányai telephelyeken is. A használt akkumulátor leadás is a lehető leghatékonyabban történik.
A kollégák nagyon régóta foglalkoznak a savas ólomakkumulátorok felvásárlásával, aminek eredményeként tapasztalatból nincs hiány. Nem csoda, hogy annyira hatékonyan megy végbe a használt akkumulátor leadás. Ráadásul anyagi előnye is van az egésznek, hiszen egy normál, 17 kg-os akku 8 kg fémólmot és 3 kg műanyagot tartalmaz.