A mozgásterápia hasznossága ma már nem kérdés, hiszen rengeteg tanulmány is alátámasztja, hogy milyen nagy segítséget jelent a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
Rengeteg pozitív példát látni erre a hétköznapokban is, így nem az a kérdés, hogy szükség van-e rá, hanem az, hogy mikor, milyen formában kell alkalmazni ezt. Ugyanis többféle mozgásterápiás módszer és eszköz létezik, de ezek akkor tudnak igazán hatékonyak lenni, ha a gyakorlatok személyre szabottan kerülnek kiválasztásra.
Éppen ezért, a budaimozgasfejlesztes.hu csapata elsősorban egy személyes konzultációt javasol, ahol a szülők elmondhatják a tapasztalataikat, beszámolhatnak az észrevételeikről és kérdéseket is feltehetnek a fejlesztési módszerekről.
Ezzel az alkalommal a gyerek mozgásvizsgálatára is sor kerülhet, amikor a terapeuták pontos képet kaphatnak az idegrendszer állapotáról, de erre akár külön időpontot is lehet egyeztetni. Ellenben mindegy, hogy mikor, de mindenképpen meg kell történjen ez a felmérés, mert csak ez alapján tudják majd eldönteni, hogy adott esetben melyek lehetnek a leghasznosabb mozgásterápiás gyakorlatok.
Erre nagy befolyással van a gyerek idegrendszerének fejlettsége, de a kor, a személyiség és a jelentkező nehézségek is, tehát a szakiknak a teljes képet látniuk kell ahhoz, hogy olyan megoldást tudjanak ajánlani, ami majd tényleg látványos javulást hozhat.
Előfordulhat az is, hogy olyan problémával fordulnak hozzájuk, ami nem az ő szakterületük, de a Budai Mozgásfejlesztés munkatársai ez esetben is tudnak segíteni azáltal, hogy továbbirányítják a szülőket olyan intézményekbe, ahol tényleges válaszokkal tudnak szolgálni.
Ha pedig azt állapítják meg, hogy a mozgásterápiás gyakorlatok tudnának előrehaladást eredményezni, akkor a szülők bevonásával, az általuk tartott többféle terápiás csoport közül választják ki a célnak leginkább megfelelőt. Hitvallásuk, hogy közösen lehet a legjobb eredményeket elérni, ezért a szülőknek is mindig teljes körű felvilágosítást adnak mindenről és az ő véleményüket is teljes mértékben figyelembe veszik.