Költöztetés ismerősökkel vagy profikkal

By | 2017. március 27. hétfő

Költöztetés

Aki már túl van legalább egy önálló költözésen, az tudja jól, hogy milyen bonyolult és megterhelő dolog egy ilyet lebonyolítani. Ritka az olyan ember, aki másodszor is ugyanúgy csinálná végig a procedúrát, mint annak előtte, hiszen látja, hogy milyen szarvashibákat követett el. Aki nem akar újabb hasonló hibákkal és károkkal szembesülni, az profikat hív a költöztetés megoldásához. Az ilyen vállalatok nem most szembesülnek először azzal, hogy egy szekrényt nehéz megemelni, mert nincs fogás rajta.

Tudják, hogy a költöztetés során nincs olyan bútor, amit ne lehetne biztonságosan mozgatni, csupán a megfelelő eszköz kell hozzá. Ezekkel a hétköznapi ember nem igazán rendelkezik, vagy ha barkácsol is egyet, az közel sem olyan biztonságos, mint a költöztető vállalat profi felszerelése. A hibás emelésekből és megerőltetésből származó balesetekről nem is beszélve! Sokan ismerősöket kérnek fel arra, hogy segítsenek a költöztetés kivitelezésére. Ennek több hátulütője is van.

Egyik, hogy ezek az emberek ugyancsak tapasztalatlanok, például egy magas hűtőszekrény szállításában, ugyanakkor ők sem mentesülnek a fájdalmas húzódások alól. Ez pedig további súrlódásokra ad okot a jövőben. A költöztetés megoldásában segítséget nyújtó szakemberek tudják, hogy az emelés, rakodás, a tárgyak biztonsága mind-mind a feladatuk, így fokozottan figyelnek arra, hogy semmi ne sérüljön meg a szállítás során. Egy másik hátulütője az ismerősök segítségének az igénylésekor, hogy őket is meg kell kínálni abban az egy-két napban, amíg segítenek, ez pedig költséges.

Mindezek mellett, a következő években Ön is mehet majd a cuccaikat pakolászni, hogy meghálálja azt az egy alkalmat, ami nem biztos, hogy úgy sikerült, ahogy szerette volna. A költöztető céggel ilyen gondja nem lesz. Kifizeti a megbeszélt összeget, ők pedig elvégzik a feladatot, a végén megbizonyosodik, hogy minden épségben megérkezett és kész. Akár még azzal is megbízhatja őket, hogy mindent le- és felszereljenek. Ez az egyetlen módja annak, hogy a költöztetés valódi élvezet legyen és ne nyűg.