A hideg sokszor jótékony hatású és szükséges. Az infraszauna után éppen olyan fontossága van, mint a benti melegnek. Amint az ember elhagyja a forró kabint, vágyakozik a lehűlésre, amit először a levegővel lehet elérni. A légutak rendesen megnyílnak és az oxigénellátás újra normalizálódik.
Fontos, hogy az álldogálás helyett inkább mozogjon az ember, mivel a hosszú meleg után a vér leginkább a lábba kerül, így gyakran megesik a szédülés. A tusoló nedves levegője nem a legalkalmasabb a lehűlésre, inkább érdemes olyan helyet keresni, ahol kellemes szellő fúj, majd csak ezután választani a hideg vizet. Kezdje a mosakodással, hogy a szaunában felgyülemlett izzadságcseppek eltávolodjanak, majd lépésről-lépésre merészkedjen a medencébe.
Ha a teljes elmerülés mellett dönt, elegendő néhány másodpercet benne tölteni, nem kell a remegésig kibírni. Ahogy az infraszauna használata, úgy a megfelelő lehűlési folyamat is könnyen elsajátítható. Azonban ne feledje a pihenés fontosságát, vagyis az izommunka elkerülését, hogy a test regenerálódjon!