Az autómentés olyan szolgáltatás, melyet senki nem vesz igénybe szívesen.

autómentés

autómentés

Amit ember alkotott, az idővel hajlamos arra, hogy szétessen. Hogy tovább már ne akarjon működni. Nincs is ezzel nagy gond, hiszen ilyen a tárgyak, a dolgok természete, melyhez nekünk, embereknek közünk van. (A tervezett elavulás már más tészta.) Néha még egy német autó is meg tud állni menet közben. Ilyenkor az autómentés elkerülhetetlenné lesz. Ez, ha éppen külföldön vagyunk, akár igen kellemetlen is tud lenni. Erre legtöbbször hivatalos út vagy éppen nyaralás során kerülhet sor. Egyik sem kellemes, de ha egy autómentés kell, hogy a család egyáltalán el tudja hagyni az autópálya lehajtó szakaszát, miközben elvileg nyaralnak, az talán egy fokkal még kellemetlenebb is tud lenni, mint a munka során elszenvedett autómentés. Egyben azonban nem különböznek: mindkét szcenárió során igazi kín az autómentés. Gondoskodni kell ilyenkor arról, mi lesz velünk, mi lesz a családunkkal, hiszen fix, hogy nem jó helyen krepált be gépjármű. Aztán ha mindez külhonban történik, az a minimum, hogy sürgősen meg kell javíttatni az autót. Legrosszabb esetben pedig hazaszállítani, ha minden kötél szakad. Minderre már indulás előtt jó, ha gondolunk, hiszen nem árt, ha már kész megoldásunk van egy ilyen helyzetre, ha az bekövetkezik.

Print Friendly, PDF & Email