Ha Önnek megbízható masina kell blokkadásra, akkor a Novatek alkalmas lesz erre a célra.

By | 2017. május 24. szerda

novatek

novateknovatek

Amikor néhány évvel ezelőtt mindenhol elterjedtek az okos kasszák, felsőbb utasításra, akkor ez nem azért esett meg, mert a meglévő, korábban még vígan üzemelő pénztárgépek hirtelen ne tudtak volna blokkot adni a vevőknek, hanem azért, mert az akkor önmagában már kevés volt. Itt van például a Novatek mint cég, melynek online kasszái mindenben megfelelnek a kor követelményeinek. Mindez azt jelenti, hogy aki Novatek mellett dönt, az kézhez kap egy olyan masinát, mely a blokkadás mellett képes lesz folyamatos online kapcsolatot kialakítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervereivel, akik így távolról is képesek lesznek bepillantani milyen egyes tranzakcióba, melyet a kassza megejt. A Novatek gépei tehát tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy kiskereskedő azzal adjon el, azzal értékesítsen. S mivel a Novatekkel magyar fejlesztésű pénztárgép kerül a vevőhöz, a vásárló ezzel egyben a magyar ipar ipart segíti! Ha tehát online pénztárgépre lenne szüksége, jó, ha tudja, hogy van olyan megoldás, mely megfizethető, mely magyar, s mely emellett kellően megbízható is! Mindezen erények manapság együtt mindenképpen megbecsülendőnek számítanak kis hazánkban, ahol a külhoni cégek igen erősek.