A hajó bérlés olyan lépés, amit mindenképpen meg kell ejteni, ha Ön rendelkezik hajóra szóló jogosítvánnyal.

By | 2016. szeptember 13. kedd
Hajó bérlés

Hajó bérlés

Kétségtelen, hogy ma Magyarországon az emberek többsége megáll a személygépkocsi elvezetésére jogosító papír megszerzésénél, hiszen ez a dokumentum bőven elég lesz a mindennapok folyamán. Igen ám, de aki mondjuk hajót akar vezetni, annak ez nyilvánvalóan kevés lesz; ilyenkor nincs mese, részt kell venni egy megfelelő tanfolyamon. A hajó bérlés azt követően, hogy már a kezünkben van a hajózásra feljogosító dokumentum, szinte adni fogja magát. Ekkor, ha elutazunk a Balaton partjára, akkor már nem csak fürdőzésben, parton mászkálásban lehet gondolkodni, hanem abban is, hogy hajó bérlés keretében az ember kihajózik a nyílt vízre. Mindez a FüredYacht Charter és Oktatóközpont közreműködésével igen könnyen meg is tud valósulni, hiszen aki hajót szeretne magának bérelni, annak elegendő ezt neten megtennie.

A hajó és a megfelelő időszak kiválasztását követően már csak le kell foglalni a kinézett járművet. A személyes adatok megadás után pedig a hajó már a mienknek is tekinthető a lefoglalt napra, napokra. Amennyiben a mókára rossz időjárási feltételek közepette kerülne sor, úgy a bérlő a következő hajó bérlés árából 50% kedvezményt kap! Mindezt azért, hogy ne okozzon kellemetlen élményt a hajózás – hiszen az egész dolog pont az ellenkezőjéről kell, hogy szóljon!